Lélegzetvételhez juttatja a szállodákat az áfa-csökkentés

Lélegzetvételhez juttatja a szállodákat az, hogy júliustól nem 20, illetve 25 százalékos, hanem kedvezményes, 18 százalékos lesz a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adó - mondta Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára szerdán. (ProfitLine.hu)

Hozzátette, a kulcs jelenlegi 20-ról 18-ra történő csökkentés nem oldja meg az összes problémájukat, de csökkenti a szomszédos országokkal szembeni versenyhátrányt. Azt pedig, hogy a kormány az eredeti terveivel ellentétben nem növeli 5 százalékponttal, hanem kettővel csökkenti a szálláshely áfát, a szövetség kitartó lobbizásának is tulajdonítja. Egy ilyen mértékű emelés ugyanis a romló gazdasági környezetben tovább nehezítette volna az iparág helyzetét. A főtitkár elmondta, a környező országokkal összevetve még a 18 százalék is magas, például Csehországban és Ausztriába a kereskedelmi szálláshelyeket 9-10 százalékos, míg az európai uniós 27-ek nagy részében 10-12 százalékos áfa terheli. A főtitkár elmondta, az áfa-csökkenés miatt a szállodák nem mérséklik az árakat. Egyrészt a 2 százalékpontos csökkentés nagyon csekély, másrészt a budapesti árak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak. Kovács István egy negyven európai várost összehasonlító elemzést idézve elmondta, hogy a magyar főváros az utolsó ötben van a listán. Kovács István elmondta azt is, hogy négy éve még Magyarországon is 12 százalékos volt az áfa, amit 2004 januárjától 15 százalékra, 2006 szeptemberétől pedig 20 százalékra emeltek. Mindez nem tett jót a magyar szállodaiparnak. A főtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a szállodák nemcsak szálláshelyeket adnak ki, hanem wellness- és éttermi szolgáltatásokat is nyújtanak. Ám ezek áfája nem csökken, hanem tovább nő júliustól, s ez nem kedvez a szállodaiparnak. Szalay-Zala Andrea, a Falusi és Agrárturizmus Országos Szövetségének főtitkára az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy őket nem érinti a változás, mivel tagjaik döntő többsége magánszemélyként adja ki a szálláshelyeket. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke kedden közölte, hogy a kormány a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adót is a kedvezményes, 18 százalékos kategóriába sorolja július 1-től. A kabinet és a szocialista frakció hétfőn született megállapodása mintegy 10 milliárd forintot hagy a turisztikai ágazatban - fűzte hozzá a szocialista képviselő. A rendelkezés 2.137 magyarországi szálláshelyet érint, amelyekben összesen 75.380 szoba, illetve lakóegység található. Magyarországon 2008-ban mintegy 19,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták, amelyből megközelítőleg 244 milliárd forintos bruttó árbevétele keletkezett a kereskedelmi szálláshelyeknek, amelyek mintegy 300 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, s az ország teljes GDP-jének csaknem 9 százalékát adják.

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás:

Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót

Egy szövetségi bíró átmenetileg megakadályozta Donald Trumpot, hogy elbocsássa Lisa Cookot, a Fed kormányzóját, mivel a kinevezésének visszavonását megtámadó per még folyamatban van.
2025. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Vadveszély a magyar utakon – casco nélkül milliós kár érheti az autósokat

Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben

Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
2025. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.
2025. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
2025. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Magyar-szerb katasztrófavédelmi projekt indult uniós támogatással

A kockázatmegelőzést és a katasztrófavédelem összehangolt működését segítő projekt indult uniós támogatással, a kezdeményezésnek köszönhetően a határ vajdasági és magyarországi oldalán is megvalósulnak egymást kiegészítő fejlesztések - tájékoztatta a mórahalmi önkormányzat az MTI-t.
2025. 09. 10. 09:00
Megosztás:

Erre használják a magyarok az AI-t a munkahelyeken

A lakosság 36 százaléka használja a mesterséges intelligenciát (AI) legalább közepes gyakorisággal munkája során, a legtöbben (58 százalék) információkeresésre, kutatómunkára - közölte a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
2025. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Megint nőtt a 400 leggazdagabb amerikai vagyona, tippelj, kinek van a legtöbb!

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll - számolt be a Forbes magazin.
2025. 09. 10. 08:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom – jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása

Új szakaszba lépett a magyar intermodális piac: a tengeri konténerforgalom ugrásszerűen nőtt, a félpótkocsik vasúti fuvarozása dinamikusan bővül, miközben az új EKR-szabályozás hosszú távú támogatási keretet biztosít a zöld átálláshoz. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
2025. 09. 10. 07:00
Megosztás:

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
2025. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
2025. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás: